Megkapta Putyin a házi feladatot: „most már Moszkva térfelén pattog a labda”

A 30 napos tűzszünet megkötése a tét.

A 103 éves Margot Friedländer a náci haláltáborok egyik utolsó túlélője volt.
Elhunyt pénteken Berlinben 103 évesen Margot Friedländer. A náci haláltáborok egyik utolsó és legismertebb túlélőjének halálával Németország a kortárs történelem egyik legjelentősebb hangját veszítette el – közölte a róla elnevezett alapítványt idézve az MTI.
Margot Friedländer 1921 novemberében született Berlinben, a második világháború során a nácik a theresienstadti koncentrációs táborba hurcolták. Családjából egyedül ő élte túl a holokausztot. A háború után több mint 60 évig New Yorkban, majd 88 évesen tért vissza Berlinbe és ismét felvette a német állampolgárságot.
Németországba visszatérve a holokausztról tartott előadásokat. Küldetésének érezte, hogy elsősorban a fiataloknak beszéljen a náci Németországban átéltekről. A berlini székhelyű Schwarzkopf Alapítvány egy róla elnevezett díjat is alapított, amelyet 2014-től 2023-ig minden évben olyan fiataloknak ítéltek, akik sokat tettek a zsidógyűlölet és a rasszizmus ellen. Számos más elismerés mellett idén április 5-én kitüntették a Vesztfáliai Békedíjjal, amelyet Frank-Walter Steinmeier német államfő adott át Münsterben a díjazottnak, méltatva az emberiségért, a demokráciáért és a toleranciáért végzett munkáját.
A díjátadón Friedländer hangsúlyozta: minden ember nevében szólal meg, azok nevében, akiket azért öltek meg, mert nem tekintették őket embernek.
A békére leselkedő fenyegetések közepette mindenkinek kötelessége fellépni az együttélés, a tisztelet és demokrácia érdekében. Ami akkor megtörtént, soha többet nem történhet meg.
„Megbékélést ajándékozott országunknak – mindannak ellenére, amit a németek fiatalon műveltek vele. Ezért az ajándékért nem lehetünk eléggé hálásak” – reagált Margot Friedländer halálhírére pénteken Frank-Walter Steinmeier, akit személyes kapcsolat is fűzött a holokauszttúlélőhöz. Friedrich Merz kancellár „korunk egyik legerőteljesebb hangjaként” méltatta az elhunytat, hozzátéve, hogy történetét, amelyet megosztott a németekkel, „feladatunk és kötelességünk továbbvinni”.
Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke